Kedves csólyospálosiak!

Ahogy azt sokan már tudják, hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy elindulok a csólyospálosi időközi választáson a sajnálatos módon megüresedett polgármesteri tisztségért.
Az előttünk álló időszakban ezen a honlapon is szeretném megmutatni, hogy mit tettem eddig településünkért. Többen jelezték felém, hogy sokan nem ismerik a korábbi munkásságomat, ezért fontosnak érzem, hogy ezeket megismertessem. Amikor elkezdtem összeírni az elmúlt húsz év történéseit, magam is meglepődtem, mennyi olyan fejlesztés, ügy és kezdeményezés volt Csólyospáloson, amelyhez valamilyen módon én is hozzá tudtam járulni.
Az én mottóm: „Szavak helyett a tettek.”
Soha nem az vezérelt, hogy magamat reklámozzam, hanem az, hogy dolgozzak a településért. Ugyanakkor úgy érzem, az elmúlt évek munkáira joggal lehetek büszke.
Ezen oldalon természetesen nemcsak a múltról lesz szó. Szeretném összegyűjteni és bemutatni azokat a terveket, elképzeléseket és projekteket is, amelyek a jövőben fontosak lehetnek Csólyospálos számára — legyen szó már megkezdett, előkészített fejlesztésekről vagy teljesen új ötletekről.
Kövesse mindenki napi szinten a honlapot, hogy megismerje eddigi munkásságomat és a településsel kapcsolatos terveimet! Köszönöm a megtisztelő figyelmet!
Üdvözlettel: Sólya Gábor, polgármesterjelölt